menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Trónok harca

2013.11.08. 15:45, Evandar

Kategória

Fantasy (a Tűz és Jég dala c. regény első kötete)

Megismerkedés a könyvvel

Sajnos még a könyv előtt végignéztem az erről készült sorozat 1. évadát, aminek alapja egy az egyben a könyv. Így utólag már bánom, mert kevésbé voltak váratlanok a fordulatok. Kb. 3-4 hete kezdtem neki az olvasásnak, amikor sikerült végre rászánnom magam, hogy megvegyem.

A könyv elolvasása

Be kell ismernem, nem becsülik túl a szerzőt, valóban nagyszerű könyvet sikerült írnia. Sajnos az iskolai tanulmányom miatt kevesebb időt szánhattam rá naponta, mint amennyit szerettem volna, ennek következtében majdnem egy hónapot vett igénybe az elolvasása. Ettől függetlenül nagyszerű élményt nyújt az olvasóknak.

Hossza, terjedelme, leírása

Mint említettem a hosszával kicsit meggyűlt a bajom. Nem azért, mert még nem olvastam még ekkora terjedelmű könyvet (mert már olvastam), de így az iskola mellett... Az oldalszám 896, azaz közel 900. Mondhatni: "könnyű, esti olvasmány" :). Valójában ez nem igaz, nagyon is nehéz az olvasása. A történetet minden fejezetben más szemszögéből olvashatjuk és így összesen 8 személy különböző eseményei bontakoznak ki egymással párhuzamosan, de mégis kicsit elcsúsztatva. Igénybe veszi az ember agysejtjeit, hogy végiggondoljuk az egészet. Azonban a leírása nagyon részletes mind a táj, mind a személyek esetében.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG