menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

#27 Bejegyzés - Már tél lenne?

2013.11.26. 17:00, Evandar

Sziasztok!

 

Már tegnap országszerte tapasztalhattátok, hogy az őszből átléptünk a télbe. Meg kell, hogy mondjam, reménykedtem még 1-2 nyugis, kevésbé hideg hétnek. Bár már napokkal azelőtt sorolták a meteorológiai előrejelzésekben, hogy "téli időjárás várható", de én akkor sem hóesésre számítottam. Attól függetlenül, hogy nem voltam felkészülve a hóesésre, mégis esett naphosszat, sőt egy kevés része meg is maradt. Mára szerencsére annyira javult a helyzet, hogy a hó már nem esik, viszont a hideg szél megmaradt. :(

Ez az egyre nyomasztóbb időjárás az oka, hogy egyelőre se filmet nézni, se könyvet olvasni nincs kedvem. Ám mivel holnap van egy irodalom pályázat határideje (tudjátok, amit mondtam, hogy ilyen fogyatékkal élőkről kell írni), így tegnap felülkerekedtem ezen az érzésen és írni kezdtem. Már egy szonett kész volt (Vaknak lenni...) és a másodikat is csak be kellett fejezni (Süketnek születni...), viszont a harmadik (Némaként létezni...) az elejéről kellett kezdenem. Ma ezeket elvittem a magyar tanáromnak. Holnapra még legalább 1, de lehet, hogy 2 hasonló verset kellene írnom.

Toma Viktor

Télközelgő

Télre gondol már a szürke, hideg lomb
vágy nélkül int búcsút a derűs létnek
s édes emlékét őrzi még a vén domb
az ősznek, mely feszült a dús fényben.

Szikrázik még a csoda végső fénye
a kihűlt avar csókolja a földet
végső napokban a táj borul térdre
csak térhessen újra anyai ölbe.

Bolyong még néhány langyos őszi utca
apró tengelice még dalol s remél
de a hajnal már jégverembe bújva
s az ég lassan álom haváról regél.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG