menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Lopott idő

2013.11.07. 16:00, Evandar

Kategória

Sci-fi

Megismerkedés a filmmel

Sokáig "szemeztem" vele mielőtt a megnézésére került volna a sor. Az, hogy láttam, egy véletlennek köszönhető, ugyanis a pont megnéztem előre a tv-programot, így hétköznap is időt tudtam szakítani, hogy megnézzem.

A film megnézése

Mivel már láttam róla bemutató kisfilmet, és utánanéztem az interneten, tudtam miről fog szólni, mi az alaptörténet. Ettől eltekintve semmivel sem volt kevesebb a film, mint amit vártam tőle, sőt talán még felül is múlta várakozásomat. Nekem nagyon tetszett, izgalmas, eseménydús és jó a story.

Hossza, terjedelme, leírása

Szerencsére nem volt hosszú, csak 101 perc, így nagyobb esély volt arra, hogy megnézzem. Lehet rá azt mondani, hogy már szinte rövid, de cserébe viszont nincsenek benne felesleges, unalmas részek.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Avatar

2013.11.02. 16:30, Evandar

Kategória

Sci-fi kalandfilm

Megismerkedés a filmmel

Először a moziban láttam, mikor 2009-ben megjelent. Már a bemutatófilmje és a leírása is felkeltette az érdeklődésemet, ezért döntöttem a megnézése mellett.

A film megnézése

Ugye moziban minden jobb, mint otthon a tv-ben - sőt még 3D-ben. A kezdeti izgalom sajnos nem tartott ki a végéig, ugyanis a közepén eléggé ellaposodott a történet. A végén megint felpörögnek az események, de nem azt nyújtja, amit elvárnék tőle. Azóta megnéztem már párszor, legutoljára tegnap.

Hossza, terjedelme, leírása

Túl hosszú. És ezzel a két szóval mindent el is mondtam. Az időtartama 166 perc, kb. két és fél óra. Szerintem egy film csak akkor lehet ilyen hosszú, ha tényleg fantasztikus élményt nyújt. Itt azonban erről nem beszélhetünk. Sokszor éreztem, hogy már megint jött egy unalmas, monoton rész, összességében legalább 30-40 percnyi részt tudok kiemelni, ami egy az egyben el lehetne távolítani a filmből.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG