menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

A varázslótanonc

2013.09.11. 17:53, Evandar

Egy kis kihagyás után, ismét eljött az ideje egy FilmKritika elkészítéséhez. A választott film a Jon Turteltaub által rendezett A varázslótanonc címet viseli. A film egyébként 2010-ben készült el, szóval nem egy régi film. Az ötletet az adta, hogy az elmúlt héten megnéztem.

Kategória

Fantasy vagy kalandfilm

Megismerkedés a filmmel

Be kell vallanom, erre nem igazán emlékszem. Két választási lehetőség van: vagy az interneten keresgélve találtam rá, vagy a tévében adták le. Mindenesetre azt tudom, hogy kb. 2 éve láttam először.

A film megnézése

A megnézésére több dolog sarkallt, többek között a varázslat kiemelkedő szerepe a film cselekményében - ahogy a film címe is utal rá. Mindazonáltal kifejezetten élveztem a nézését. Az első megtekintés óta már vagy háromszor láttam.

Hossza, terjedelme, kifejtése

Nem egy rövid, de nem is egy túlságosan hosszú filmről van szó, összesen 109 perc leforgása alatt nézhetjük végig. Ez idő alatt talán 3-4 olyan perc akad, amely alatt mondhatni unatkozik az ember. Nekem nagyon tetszik az elején látható visszatekintés a múltba és az is, ahogy az elején 10 évet ugrik a történet.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Tolvajtempó

2013.09.03. 15:19, Evandar

Nem is gondoltam, hogy ezenaz oldalon valaha is többségben lesznek a FilmKritikák, a KönyvKritikákkal szemben. Ám ma mégis ez történt, még ha csak pár napig is fog fennállni. Na már most, egy 2000-ben készült, Dominic Sena által rendezett filmet hoztam, mely a Tolvajtempó címet viseli.

Kategória

Akciófilm

Megismerkedés a filmmel

Ha jól emlékszem, talán 2-3 éve láttam először ezt a filmet. Nem igazán kerestem, csak úgy, a televízió csatornáról csatornára történő céltalan kapcsolgatások közben akadtam rá. Először nem is az elejétől kezdve néztem, hanem valamelyik izgalmas rész közben, s valószínűleg ez ragadta meg a figyelmem.

A film megnézése

A filmet, mint említettem is, először nem teljesen láttam. Aztán egy kis idő elteltével ismét adták a tv-ben, s én megint megnéztem - akkor már elejétől végéig. A film nem tartalmaz üres, jelentéktelen, felesleges részeket, csak a lényeg van benne. Emiatt is élveztem annyira.

Hossza, terjedelme, kifejtése

Hogy igazat mondjak, kicsit hosszúra nyúlik a történet kifejtése, a film teljes hossza 117 perc, ami csaknem 2 óra. Habár tényleg elég hosszú, még közel sincs pl. a Gyűrűk Ura bővített változatához. Ha én lettem volna a rendező helyében, akkor kicsit rövidebbre fogtam volna. Azért összességében ki lehet bírni. A történetben az elején sok minden homályos, de a bonyodalom, esetleg a tetőpont keretein belül a legtöbb kérdésre választ kapunk.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG