menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Harry Potter és a Bölcsek Köve

2013.08.25. 12:31, Evandar

Helló, Kedves Olvasók!

 

Itt az ideje annak, hogy a második KönyvKritikával is jelentkezzek. A fent említett könyv Joanne Kathleen Rowling nagy sikerü Harry Potter sorozatának első kötete. Közismertté vált az, hogy a regényt kislánya társaságában, egy kis kávéházban alkotta meg.

Kategória

Fantasy vagy ifjúsági regény

Megismerkedés a könyvvel

Olyan rég volt már az, hogy először olvastam ezt a könyvet... Ha jól emlékszem, mikor befejeztem az első osztályt (2002-ben), utána kezdtem neki. Bizonyára akkor is érdekesnek tarthattam, mert sikeresen elértem a végéig.

A könyv elolvasása

Mint említettem, hétéves koromban fogtam neki az olvasásnak. Mondanom sem kell, hogy akkoriban még nem olyan olvasási képességekkel rendelkeztem, mint manapság. Épp ezért magától értetődik, hogy tovább tartott. Ha jól emlékekszem, a körülöttem tartózkodó felnőttek segítségét kértem, ha egy idegen nevet nem tudtak kiejteni (ilyen volt pl. a Dursley-név). Még ma is előveszem néha, az egyik nagy kedvencem, ezért valószínűleg nem utoljára olvastam ki 1,5 éve.

A borítója

Hát igen, a borító... ez az, ami a könyvben a legkevésbé tetszik. Esetleg lehetett volna valami kevésbé gyerekes, rajzra emlékeztető kinézete. Negatívumként emelem még ki, hogy számomra ismeretlen okok miatt a borító mindkét külső oldalon szerepel, azt túlzásnak tartom, hogy hátul is legyen...

Hossza, terjedelme, kifejtése

Ha az oldalszámot nézzük, akkor nem túl hosszú, de nem is túl rövid, mindössze 286 oldalas. Ma már azt mondom, hogy 1, maximum 2 nap alatt könnyűszerrel be lehet fejezni. Az írónő jól kifejti a történetet, a részleteket (pl. Harry sanyarú életét Dursley-éknál). A kifejtésben van a következő hiányosság, ami nekem nem tetszik, hogy Rowling nem mutatja be részletesen a Roxfortban történő oktatást. Nem várom el, hogy a tanév minden egyes napját percről percre ismertesse, de pl. a mágiatörténet és az asztronómia órák felett szinte átsiklik.

A kritika folytatásához kattints a lenti Bővebben gombra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG