menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Tolvajtempó

2013.09.03. 15:19, Evandar

Nem is gondoltam, hogy ezenaz oldalon valaha is többségben lesznek a FilmKritikák, a KönyvKritikákkal szemben. Ám ma mégis ez történt, még ha csak pár napig is fog fennállni. Na már most, egy 2000-ben készült, Dominic Sena által rendezett filmet hoztam, mely a Tolvajtempó címet viseli.

Kategória

Akciófilm

Megismerkedés a filmmel

Ha jól emlékszem, talán 2-3 éve láttam először ezt a filmet. Nem igazán kerestem, csak úgy, a televízió csatornáról csatornára történő céltalan kapcsolgatások közben akadtam rá. Először nem is az elejétől kezdve néztem, hanem valamelyik izgalmas rész közben, s valószínűleg ez ragadta meg a figyelmem.

A film megnézése

A filmet, mint említettem is, először nem teljesen láttam. Aztán egy kis idő elteltével ismét adták a tv-ben, s én megint megnéztem - akkor már elejétől végéig. A film nem tartalmaz üres, jelentéktelen, felesleges részeket, csak a lényeg van benne. Emiatt is élveztem annyira.

Hossza, terjedelme, kifejtése

Hogy igazat mondjak, kicsit hosszúra nyúlik a történet kifejtése, a film teljes hossza 117 perc, ami csaknem 2 óra. Habár tényleg elég hosszú, még közel sincs pl. a Gyűrűk Ura bővített változatához. Ha én lettem volna a rendező helyében, akkor kicsit rövidebbre fogtam volna. Azért összességében ki lehet bírni. A történetben az elején sok minden homályos, de a bonyodalom, esetleg a tetőpont keretein belül a legtöbb kérdésre választ kapunk.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG