menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II.

2013.11.10. 10:45, Evandar

Kategória

Kalandfilm

Megismerkedés a filmmel

Egyértelmű volt számomra, hogy ezt a filmet meg kell nézni. Ennek több oka van: olvastam mindegyik könyvet, a filmeket is mind láttam. Kár, hogy két részre osztották az utolsó részt, így majdnem egy évet várni kellett erre.

A film megnézése

Szinte a magyar bemutató elején már megnéztem, hiszen már régóta vártam rá. Nagy figyelemmel néztem végig, mert ugye érthetően elvártam tőle néhány dolgot. Utoljára a nyár folyamán néztem meg.

Hossza, terjedelme, leírása

Elég hosszúra sikeredett, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy két részre bontották ezt. De még így is 131 perc a hossza. Azzal, hogy kettévágták a filmet elérték, hogy ez valahol a történet közepén újra elkezdődik. Nem igazán profi megoldás. Unalmas részeket nem tudok, ugyanis örülök, hogy minden benne van.

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

A szereplők jellemzése

A filmben szereplő személyek és színészek mind megjelentek már az előző részek valamelyikében, ezért nem fogok róluk különösebben beszélni. Azért felsorolom a főbb szereplőket: Daniel Radcliffe - Harry, Rupert Grint - Ron, Emma Wattson - Hermione, Ralph Fiennes - Voldemort. Kedvenc karakterem Luna Lovegood és Perselus Piton, akiket Evanna Lynch  és Alan Rickman alakított.

Maga a cselekmény

Harryékkel a Kagylólakban, Bill és Fleur házában találkozunk, ahol beszélnek Ampókkal és Ollivanderrel. Elhatározzák, hogy betörnek a Gringottsba, ahol egy horcruxot remélnek megtalálni. Segítségükre Ampók áll, de ő Griffendél kardját kéri cserébe. Betörnek a bankba, ahol megtalálják a horcruxot, egy sárkány hátán menekülnek el. Ezután a Roxfortba vezeti az útjuk. Roxmortsban Aberforth kocsmájába menekülnek, ahol Dumbledore testvére segít nekik bejutni a kastélyba. Ekkor már elkezdődik az izgalmasabb rész: Piton elmenekül, a kastély felkészül a csatára, Harryék pedig az horcruxot keresik. A Szükség szobájában rátalálnak a horcruxra, de Malfoy és társai közbelépnek, felgyújtják az egész helyiséget, de elpusztul a diadém is. Ezután már Harryék is bekapcsolódnak az ütközetbe, míg felkeresik Voldemortot. A Nagyúr megöli Pitont, hogy őt szolgálja a pálca. Harry megnézi Piton emlékeit, ezalatt ellátják a sérülteket. Ezt követően Harry elmegy a Tiltott Rengetegbe, ahol megküzd Voldemorttal. "Álmában" találkozik Albussal, akivel megbeszéli az eseményeket. Harry halottnak tetteti magát, a halálfalók visszatérnek a kastély udvarába a holtesttel. Ezután kirobban ismét az őrület, Voldemort megküzd Harryvel, megölik Naginit (utolsó horcrux), végül Harry is megöli a Sötét Nagyúrt. A legvégén egy kitekintést is láthatunk, melyben Harryék felnőttek, és gyerekeiket viszik a Roxfort Expresszhez.

Az idegen nyelvek

Itt a varázslatokra kell gondolni, ami a könyvben is olvasható. Sajnos van egy hátránya a filmnek ebből a szempontból. Gyakran alkalmaznak kitalált varázsszavakat.

Egy kis plusz - nagyszabású ütközet

A Roxfortban zajló csatát remekül megelevenítik a filmvásznon. Bár vannak némi eltérések a könyvhöz képest, az élmény részben kárpótol minket ebben a tekintetben.

Értékelés: 10/7,5

Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG