menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

#13 Bejegyzés - Kedvencek

2013.10.16. 15:15, Evandar

A mai Bejegyzés nem saját ötlet, nem is volt eddig tervben. Azonban Zaphire oldalán ma olvastam egy igen jó bejegyzést, amiben 4, általa nézett sorozat szereplői közül választotta ki kedvenceit. Ez nekem olyannyira megtetszett, hogy én is csinálok egy ilyet. Neki is kezdek:

 

1. Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt)

Ezt a sorozatot nemrég kezdtem el nézni. A története igen szerteágazó, a cselekmény sok szálon fut. Nekem mindig eltart egy ideig (pedig nem tartom magam lassú felfogásúnak), hogy felfogjam a szálak közötti párhuzamot. Ezeket is beleértve nagyon tetszik a sorozat.  A kedvenc szereplőmet ebből a sorozatból nehezen tudnám megmondani. Ezért egy férfi és egy női karaktert is választottam: Cora és Zörgőfürge.

 

2. Game of Thrones (Trónok Harca)

Ezt a sorozatot talán egy éve kezdtem el nézni. Akkor az 1. évadot néztem meg végig, aztán nekiálltam a másodiknak is, de azt még azóta sem néztem meg. Sőt, azóta már a 3. is megjelent. Általában ez is legalább 3-4 szálon futó történet, de sokkal könnyebben értelmezhető, mint az előző. Ennek ellenére sem volt könnyebb választani, itt is mindkét nemből egy-egy személyt jelöltem meg: Bran Stark és Daenerys.

 

3. Legend of the Seeker (A hős legendája)

Erről már írtam egy külön Kritikát is, de azért ide is írok néhány dolgot. Ezt valamikor a Trónok Harca után néztem. Gyorsan végignéztem mind a két évadot. A cselekmény maximum két szálon fut. A szereplők közül viszont annál nehezebb volt választani. Ott vannak a képességeik, amik eltérnek; a külső és nem utolsó sorban a belső tulajdonságot, a jellemük. Ezeket összevetve - és azért, hogy ne tűnjön ki a sorból - két szereplő lett a kiválasztott, csak most mindketten nők: Cara és Kahlan.

 

Ebben a pillanatban csak ezek a sorozatok ugranak be, ahol vannak kedvenceim. Ha később esetleg más is beugrik, akkor azt pótlom.

Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG