menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

#12 Bejegyzés - Csak a megszokott őrültség tőlem :)

2013.10.13. 15:00, Evandar
Címkék: Véleményl Vallás

Sziasztok!

 

Ma egy rendhagyó Bejegyzéssel jöttem hozzátok. Mint tudjátok... Nem, ez a kezdés nem jó, ugyanis még nem tudjátok. Na akkor elölről. :) Tehát én egész jó vagyok magyar irodalomból. Ez csak azért fontos, mert emiatt idén jelentkeztem az OKTV-re (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny). Ez okozza a bonyodalmat az életemben, ugyanis a magyar irodalom gimnáziumi tanulmányának 9. évfolyamos hathatós részét a Biblia, mint ismert alkotás adja. Na és itt érkeztünk el oda, ahová kezdettől fogva el akartam jutni: nem igazán szeretem a Bibliát, Mózest, Istent és a többi. Ennek több oka is van, ezek közül most megosztok veleket néhányat:

Meg kell említenem az egyik legfontosabbat: nem vagyok megkeresztelve. Szüleim nem tartották lényegesnek, hogy hozzájuk hasonló módon egy vallásos nevelésben részesüljek. Ennek roppantul örülök, így visszagondolva. Na már most a vallás és annak tanításai nem feltétlenül egyeznek a mi véleményünkkel, hitünkkel, elgondolásunkkal. Miért várják el tőlünk egyes emberek, hogy legyünk vallásosak, hívők és fogadjuk el a teológia ködös tanításait. Engem többek között az is zavar, hogy a vallás által az embereket beskatulyázzák: van katolikus, iszlám, buddhista, stb. és persze vannak a hitetlenek. Magamat utóbbiak közé sorolnám. Egyetlen vallásban sem hiszek. Ennek egyszerű oka van: mindent a vallással, illetve az istennel vagy istenekkel akarnak magyarázni. Miért kell mindennek arról szólnia, hogy Isten mit enged és mit nem? Ha Isten azt akarná, hogy ne legyenek bűnözők, akkor nem lennének. Így könnyebb lenne megoldani a helyzetet.

A vallásnak egyetlen pozitív oldalát tudom kiemelni - bár ez sem elég, hogy higyjek -, hogy összetartotta az embereket a rossz időkben, háborúkban, járványokban... Ez is csak látszat, hiszen ha Isten szeretné az embereket, akkor miért hagyná, hogy borzalmakat éljenek át. Nem ítélem el azokat, akik hisznek egy istenben vagy istenekben, de ne akarja senki, hogy higyjek bármelyikben is. Bárki feltehetné a kérdést: Honnan tudjuk, hogy élt Jézus? Vajon tényleg vándoroltak a zsidók? Miért nem jelenik meg most Isten valakinek, ha a Biblia szerint már többször megtette (pl. Mózes)?

Sőt azt is merem jelenteni, hogy a legtöbb vallás erkorcsosult. Mondjuk, hogy kezdetben esetleg tényleg hittek pl. Istenben. Kitalálták vagy leírták a zsidók, majd a többi nép történetét és így tovább. Akkor a vallás szerepe már szinte jelentős: az emberek összetartása. Azonban az évek, évtizedek, századok és ezredek során sok mindenben változtattak: dogmákat hoztak létre, megtiltották a papok családalapítását, stb. És mindez miért? Hogy az egyháznak megmaradjon a kincse, a pénz és a hatalma. A középkor legjellemzőbb botránya az inkvizíció, az eretnekek üldözése, a boszorkányégetés. A keresztény vallás, ami tudtommal arra tanít, hogy ne ölj, minden ember egyenlő, sorra öli, égeti, üldözi azokat, akik nem hisznek Istenben. Szerintem ennek is könnyen megfejthető a miértje: ha csökken a befolyása, akkor előbb-utóbb a hatalma elenyészik, nem marad meg a vagyona sem.

Mára már nem jellemző az efféle brutalitás. De hol van az, ami a középkor kezdetén volt? Hajdanán a papok gyógyítottak, segítettek a szegényeken, ám manapság ez már csak mítosz. Ezek összessége arra sarkall, hogy továbbra se legyek vallásos. Mit veszthetek ezzel? Például azt, hogy nem lehet templomi esküvőm. Nem mintha fel tudnám fogni, mit veszítek, hiszen a templomokat, érsekségeket, bazilikákat csupán építészeti szépségként tudom értelmezni. Egy szóval még nyerek is a hitetlenségemmel. Persze a ma élő emberek néhány %a még támaszként, mentsvárként tekint a vallásra.

 

Természetesen az ebben a Bejegyzésben foglaltak csupán az én véleményemet tükrözi. Nem kell egyetértened velem! Szívesen fogadom hozzászólásokban vagy chatben a véleményeteket ezzel a témával kapcsolatban. Akár megpróbálhattok meggyőzni, hogy nincs igazam (bár nehéz vagy lehetetlen vállalkozás)! 

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG