menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Magányos Farkas (Bevezető)

2013.09.13. 14:55, Evandar
Címkék: Könyvkritika

Ez a mai Bejegyzés - és egyben Kritika - rendhagyó. Ugyanis egy portáltulajdonos megkért, készítsek Kritikát az általa írt könyv fejezeteiről. Ezt a kérést természetesen örömmel teljesítem - ahogyan másoknak is adott a lehetőség. Egyelőre csak a Bevezető fejezetet töltötte fel - már várom a többit is -, ezért arról fogok most írni. A fejezethez az alábbi linkre kattintva tudsz eljutni: //olvasskonyvet.gportal.hu/gindex.php?pg=35993662. Kicsit felborul majd a Kritika rendje, mert nem mindent az eddigi szempontok szerint fogok nézni. Na akkor neki is kezdek:

Kategória

Fantasy

A történet eredetisége

Hát igen, ez szokta okozni a legtöbb gondot pl. egyes könyvek kiadásánál is: "Nem másik történet(ek) átalakításának eredménye?", "Vajon saját maga találta ki?". Megmondom őszintén: a rövid (alig pár soros) leírást olvasva a következő gondolat futott végig az agyamon: "Csak nem egy újabb Harry Potter, Gyűrűk Ura vagy ne adja Isten Eragon-utánzat?". Ez a véleményem azonban abban a pillanatban tovaszállt, mihelyt elkezdtem olvasni magát a történetet. Most már ki merem állítani: "Nem koppintás, ezt én mondom, aki több fantasy témájú könyvet olvasott, mint a vele egykorúak többsége." Balszerencsés, hogy az egésznek van egy kis Tolkien-vonala is.

A helyszínek

Ugye mit várunk el egy Bevezetőtől? Azt, hogy elhelyezze a történetet egy térképen, egy világban, egy országban. Meg kell mondanom, nekem mindig is ez volt a gyengeségem az írásban: kitalálni egy teljesen új világot vagy elhelyezni a saját történetemet a mi világunkban, ez sohasem ment. Viszont ebben ez remekül megvan. A történet egy varázslatos világban játszódik, ahol különböző birodalmak állnak: Írisz, Dosszun, Morde...

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

A szereplők

Mint említettem, még csak a Bevezetőt volt esélyem elolvasni. Ebben azonban - ahogy kell is - nincsenek részletezve a személyek jellemzői, vonásai. Ettől eltekintve nekem tetszenek az alakok: Arthur (a főmágus), Edward (a főhős) Szerencsétlen véletlen, hogy a mára közkedveltté vált Alkonyat-sorozat főhőse is Edward, de ezt csak egy kis kötöszködésnek mondanám. Azért néhány fontosabb jellemzőt mégis ki lehetett bontani: Arthur és társainak kegyetlensége, Edward bosszúálló, lázadó, erős, stb.

A történet

Ami ebből a viszonylag rövid részből kiderült, az nekem tetszik: Edward, a főhős fellázad a mágusok vezére, Arthur ellen és megszökik. Száműzöttként bosszút forral a fő ellensége ellen, igyekszik mindenben keresztbe tenni neki. Emellett még sikerül is minden alkalommal elmenekülnie a veszély elől. Sajnos ez már egy kicsit elcsépelt történet, de...

A varázslat sajátossága

A legtöbb varázslattal átitatott történetben a mágusok irányítják az elemeket, természeti jelenségeket hoznak létre, különböző energiát használnak, varázsigéket mormolnak. Ám ebben ez nem így van: itt csak az uralmukat tudják másokra kényszeríteni. Ez számomra is egy új nézőpontot teremtett, teljesen át kellett alkotnom magamban a varázslókról alkotott képet. Bár azt minimum elvárom egy mágustól, hogy irányítani tudja a tüzet - vagy egyéb természeti elemet.

A megfogalmazás

Az én szerény véleményem, hogy egyes szavak kivételével minden szó, szószerkezet, mondat, bekezdés jól van megfogalmazva, helyesírási hibákat nem tartalmaz. A szókincs nem szűk, értelmezése könnyű, talán épp ez tetszik benne annyira.

Értékelés: 10/7,5-8

Először is, ez nem azt tükrözi, hogy mennyire tetszik, vagy mennyire nem tetszik. Valószínűleg ennek a könyvnek a következő fejezeteinek kritikájában változni fog ez az érték. De, hogy ne csak a számokból tudjatok következtetni: ajánlom azoknak, akik szeretik a Fantasyt, a varázslatot és a klassz történetet.

Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG