menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

#28 Bejegyzés - Új dizájn, új írások...

2013.11.28. 18:50, Evandar

Ma annak ellenére, hogy ráértem, egyetlen kritikát sem írtam. Ennek nagyon egyszerű oka van, méghozzá az, hogy lefoglal a könyv olvasása. Nagyon izgalmas, az elsőnél annyival jobban tetszik, hogy ezt nem láttam előtte sorozatban. Szinte le sem tudom tenni, a suliba is magammal vinném legszívesebben. Lassan a felét is elérem.

Attól még, hogy kritikát nem hoztam, sok mást viszont igen. Még a múltkori pályázatra térek vissza (fogyatékosokról kellett írni). A határidő e hét szerdája volt, és jelentem sikeresen vettem az akadályt. A tervezett 4-5 szonett helyett csak 3 készült el ugyan, de még így is túlszárnyaltam magam (legalábbis szerintem). Mindhárom verset megtaláljátok a Saját írásom menüpont alatt. Egyedül a címadás okozott kisebb gondot, mert én a "Ne hunyj szemet!"-re gondoltam, de a magyar tanárom javaslatára "Jól csak a szívével lát az ember" lett.

Van egy másik remek hírem is. A mi iskolánk 12. évfolyamában (11-ben is) van médiaismeret óránk. Mivel ebben a félévben még nincs jegyünk belőle, egy "házi dolgozatot" kell írni. Nem is akármilyet, ugyanis egy kedvenc filmünkről kell megfogalmazni egy 1-1,5 oldalas elemzést, vagy ha úgy jobban tetszik, kritikát. Félek, hogy ebből jóval hosszabb, de a tanár hibája, hogy nem szabott felső határt. :D

Már az előző Bejegyzés is annak a fejében íródott, hogy az őszi időjárást felváltotta a téli. Mivel az évszakváltás is bekövetkezik - nevezetesen vasárnap -, ma lecseréltem a dizájnt. Így a korábbi őszies helyett most egy téliesebb arculatot kölcsönöz az oldalnak. Azonban a fejlécekhez mostanában kevés ötletem van, így az egyelőre a régi, de tervezek azért egy  másikat is, ami belátatlan idő múlva el is fog készülni.

Engedjetek meg néhány szót a statisztikáról is. Mostanában egy kicsit megnövekedett a napi látogatók száma, aminek köszönhetően az oldalam feljebb ugrott a ranglétrán (a korábbi 3-5 helyről a dobogó 2. fokán állunk). Ezzel egy időben az összlátogatottság is szárnyal, már a 2500-at is meghaladtuk.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG