menü
 
b
Indulás: 2013-08-22
 
Főoldal

Gyűrűk Ura

2013.09.05. 20:25, Evandar

Ahogyan tegnap is ígértem, ma egy KönyvKritikát hoztam. A könyvet J. R. R. Tolkien írta, s 1954-ben jelent meg 3 részben - habár jó pár évvel előtte íródott.

Kategória

Fantasyregény

Megismerkedés a könyvvel

Bármilyen meglepő, már velem is előfordult az, hogy előbb látok - a könyv elolvasása előtt - egy filmet, melyből könyv is van. De itt pont erről van szó. A film nagyon tetszett, és ha már egy film ilyen jó, akkor a a könyvnek egyenesen fantasztikusnak kell lennie.

A könyv elolvasása

Attól eltekintve, hogy már előtte láttam a vásznon, élvezettel olvastam el mind a 3 kötetet. Ehhez összesen csupán egy hétre volt szükségem. Hiszen miért húznám azt, ami jó. Remek olvasmány egy felnőttnek és egy gyereknek is. Egy élet során mindenkinek legalább egyszer el kellene olvasnia.

A borítója

A borító tervezése valószínüleg nem vett el sok időt a művészektől. Habár nem lett csúnya, nekem kicsit túlságosan is egyszerű. Mindhárom borítón egy-egy - különböző színű - karika és egy-egy rajz található, alul és felül pedig egy-egy sor tünde betű.

Hossza, terjedelme, kifejtése

Ha a 3 kötetet egy nagy történetnek vesszük, akkor elég hosszú - összesen mintegy 1500 oldalt tehet ki. Kellemes olvasmány a hosszát tekintve, mert akár nyáron, ősszel, télen vagy tavasszal egy szünet alkalmával át lehet rágni rajta magad. Az elosztása nekem nem igazán tetszik, mert mihely elvállnak Frodóék, a könyvek első fele az egyik, a másik fele a másik csapattal foglalkozik. A kifejtés, részletezés az remek. Minden helyszín, személy, csata, stb. remek ügyességel van "lefestve".

A kritika folytatásához kattints a Bővebben gombra!

A szereplők jellemzése

A szereplők, főhősök remekül le vannak írva. Megismerjük mindenki külsejét, jellemét, belelátunk a lelkükbe, látjuk, hogyan változtat meg egyeseket a gyűrű. Számomra egy jó pont, hogy nemcsak emberek, hanem törpök, hobbitok, tündék, orkok, mágusok és még sok más lény szerepel a történetben.

Maga a cselekmény

A cselekmény Tolkien zsenialitását mutatja: hiszen ki más tudott volna kitalálni egy egyszerre három-négy szálon futó cselekményt, amik időközönként találkoznak, érintik egymást. Emellett számos helyre kalauzol el minket Középfölde területén.A történet arról szól, hogyan kerül Zsákos Frodóhoz az Egy Gyűrű, mellyel a szebében társaival útra kel, hogy végül elpusztítsa. Eközben bebarangolják az országokat, természeti tájakat, barátokkal és ellenségekkel találkoznak. Fut egy szerelmi szál, pár főszereplő meghal, közülük néhányan visszatérnek, stb. A befejezés a szokásos "happy end", hiszen mással ne is végződjön.

Az idegen nyelvek

Tolkien kiváló nyelvész volt, így az általa kitalált nyelvek - törpöké, varázslóké, tündéké - nem csak összekutyult hablaty, hanem már-már tökéletes, még beszédre is használható nyelv lehetne. Ezzel olyan nagy sikert ért el, hogy utána sokan az ő kutatásaiból merítettek ötletet.

Egy kis plusz - minden

Annyira tetszik benne szinte minden, hogy nehéz lenne kiemelni valamit, ami különösen tetszik. De azért megpróbálom... Meg is van, talán a bölcseletek, a mai világra is érvényes és meggondolandó gondolatok. Számos ilyen rész van, de ezekből sok a falamat díszíti.

Értékelés: 10/8,5

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG